A kezdet kezdetén

A ruhák tisztításának története szinte egyidős az emberiség történetével. Kezdetben az emberek csak vizet és fizikai módszereket alkalmaztak a ruhák tisztítása során. Mivel így a szennyeződések csupán egy részét tudták eltávolítani, idővel világossá vált, hogy a ruhákat csak kémiai folyamatokkal lehet teljesen tisztán tartani, melyre az egyik megoldás a mosószóda lett.

A mosószóda egy a természetben előforduló, lúgos anyag. Szikes talajban, sós tavakban, nátrium alapú kőzetekben (ezek bomlásának mellékterméke) és növényi hamuban egyaránt megtalálható.

Mosószóda az ókorban

Már az ókori egyiptomiak is ismerték, ők természetes formájában gyűjtötték be. Bár fehér ruháik tisztításához ideálisnak bizonyult, nemcsak mosáshoz használták, hanem a test balzsamozásához is, illetve kis adagokban élelmiszerek tartósításához. Tőlük örökölték meg a mosószóda használatát az ókori zsidók, bár ők inkább növényi hamuból állították elő. A Biblia is említi, héber neve: neter. A zsidók mellett a többi ókori nép is ismerte, sőt sokrétűen használta is a mosószódát. A görögök nitron néven ismerték, római elnevezése nitrum volt. A rómaiak a mosáson kívül híres fürdőikben és gyógyászati célokra alkalmazták a szert.

Sziksó, széksó, kuksó

A középkor folyamán továbbra is használatban volt e tisztítószer, noha a mosási hajlandóság erősen csökkent, illetve a szappanok megjelenése is visszaszorította a mosószóda használatát, de eltűntetni nem tudta. Honfoglaló őseink az Alföldön szikes talajt találtak, így természetes formájában gyűjthették be a mosószóda alapanyagait. Egy 1095-ös és egy 1194-es oklevél is bizonyítja azt, hogy őseink bizony használták ezt az anyagot. Itthon többféle elnevezése is volt: sziksó, széksó, kuksó. A sótartalmú kőzetet összegyűjtötték, majd kirakták száradni a napra, később vízben feloldották, leszűrték, majd az így kapott oldatot kemencébe rakták, és addig főzték, amíg az összes víz el nem párolgott belőle. Egészen a XIX. század közepéig így készítették házilag a mosószódát.

A mosószóda új életre kel

1861-ben egy belga kémikus testvérpár, Alfréd és Ernest Gaston Solvay egy új eljárást fejlesztett ki, melynek következtében olcsón, nagy mennyiségben lehetett előállítani az anyagot. Ezzel kezdődött a mosószóda reneszánsza. Porrá tört mészkőhöz nagy nyomás alatt sós tengervizet és ammóniát adnak, majd az így kapott nátrium-hidrogénkarbonátot (szódabikarbónát) 100˚C feletti hőmérsékletnek teszik ki, míg az összes víz el nem párolog belőle. Kémiai képletekkel a következő képpen néz ki az eljárás:

NaCl + H2O + NH3 + CO2 = NaHCO3 + NH4Cl

Vagyis nátruim-hidrogénkarbonát és ammónium-klorid keletkezik, melyet viszont újra ammóniává alakítanak, így a környezetet is kíméli az eljárás. A szódabikarbónát alakítják tovább:

2 NaHCO3 = Na2CO3 + CO2 + H2O

Tehát mosószóda, vagyis nátrium-karbonát, IUPAC néven sodium-carbonát keletkezik.

A mosószóda napjainkban

Az így előállított tisztítószer az egész világon elterjedt, ezzel mostak az asszonyok a modern vegyipari mosószerek megjelenéséig. Maga Fritz Henkel, a híres Henkel Művek alapítója is ezt az anyagot vette alapul mosószere megalkotásához. A bolti mosószerek legfőbb összetevője még ma is a mosószóda.

Vásárolj mosószódát webáruházunkban, termékeinket idekattintva találod. 

(Forrás: Bojtor Gyula)