A mosószóda története

A ruhák tisztításának története egyidős az emberiség történetével. Kezdetben csupán vizet, és fizikai behatást alkalmaztak a ruhák tisztítása során. Mivel ezek nem képesek eltávolítani az összes szennyeződés, ezért szükségessé vált a kémiai ruhatisztítás. Egyik formája a mosószódával történt.

A mosószóda egyike a természetben előforduló lúgos anyagoknak. Szikes talajban, sós tavakban, nátrium alapú kőzetekben (ezek bomlásának mellékterméke) és növényi hamuban egyaránt megtalálható. Már az ókori egyiptomiak is ismerték, természetes formájában gyűjtötték be és fehér ruháik tisztításához ideálisnak bizonyult. Azonban nem csak mosáshoz használták, hanem a test balzsamozásához is, illetve kis adagokban élelmiszerek tartósításához . Az egyiptomiaktól vették át az ókori zsidók a mosószóda használatát, bár ők inkább növényi hamuból állították elő. A Bibliában is megemlítik a héber neve neter. A zsidók mellett a többi ókori nép is megismerte és sokrétűen használta ezt a terméket. A görögök nitron néven ismerték, a római elnevezése pedig nitrum volt. A rómaiak a mosáson kívül a híres fürdőikben használták a mosószódát, illetve ők gyógyászati célokra is felhasználták.

A középkor folyamán továbbra is használatban volt, noha a mosási hajlandóság erősen csökkent, illetve a szappanok megjelenése is visszább szorította a mosószóda használatát, szerencsére eltüntetni nem tudta. A honfoglaló őseink az Alföldön szikes talajt találtak , ahol természetes formájában gyűjthették be a mosószóda alapanyagait. Egy 1095-ös és egy 1194-es oklevél is bizonyítja azt, hogy őseink bizony használták ezt az anyagot. Itthon többféle elnevezése is volt: sziksó, széksó, kuksó. Itt összegyűjtötték a sótartalmú kőzetet, ezt kirakták szárazni a napra. Miután jól kiszáradt vízben feloldották, leszűrték, majd az így kapott oldatot kemencébe rakták és addig főzték, míg az összes víz el nem párolgott belőle. Egészen a XIX. század közepéig így készítették házilag a mosószódát.

1861-ben egy belga kémikus testvérpár Alfréd és Ernest Gaston Solvay egy új eljárást fejlesztett ki, aminek következtében olcsón, nagy mennyiségben lehetett előállítani a mosószódát. Ekkor kezdődött ennek az anyagnak a reneszánsza. Porrá tört mészkőhöz nagy nyomás alatt sós tengervizet és ammóniát adnak hozzá, majd az így kapott nátrium-hidrogénkarbonátot (szódabikarbónát) 100˚C feletti hőmérsékletnek teszik ki, míg az összes víz el nem párolog belőle. Kémiai képletekkel a következő képen néz ki az eljárás:

NaCl + H2O + NH3 + CO2 = NaHCO3 + NH4Cl

Vagyis nátruim-hidrogénkarbonát és ammónium-klorid keletkezik, amit viszont újra ammóniává alakítanak, így a környezetet is kíméli az eljárás. A szódabikarbónát alakítják tovább:

2 NaHCO3 = Na2CO3 + CO2 + H2O

Tehát mosószóda, vagyis nátrium-karbonát, IUPAC néven sodium-carbonát keletkezik. Ez a termék aztán elterjedt az egész világon, ezzel mostak, tisztítottak az asszonyok a modern vegyipari mosószerek megjelenéséig. Maga Fritz Henkel a híres Henkel művek alapítója is ezt az anyagot vette alapul a mosószeréhez. Mind a mai napig a bolti mosószerek legfőbb összetevője a mosószóda!

Bojtor Gyula